Más nevet a SETI-nek?

 

Tulajdonképpen meglehetősen áttételesen jutott el hozzám nemrégiben a hír, hogy Jill Tarter, aki Frank Drake mellett ma egyértelműen a világ legismertebb és legbefolyásosabb SETI kutatója, megváltoztatná a Földön kívüli civilizációk utáni kutatás, vagyis a SETI nevét. A hírt a Space.com-ra hivatkozva Norman Byrd hozta nemrég nyilvánosságra az inquisitr.com blogon. Eszerint Jill Tarter január 18-án beszélt erről egy konferencián, amelyet az USA Nemzeti Akadémiájának asztrobiológiai stratégia az élet az univerzumban felkutatására elnevezésű bizottsága hívott össze a kaliforniai egyetemen, Irvine-ben. Tarter kifejtette, hogy a SETI elnevezés azért problematikus, mert valójában nem az értelem (intelligencia) utáni kutatásról van szó, hiszen fogalmunk sincs arról, hogy hogyan lehetne felfedezni az intelligenciát távolról. Ezt a fogalmat még definiálni sem tudjuk. Ezért jelenleg egy idegen technika jelei után kutatunk, amely esetleg elvezethet az értelemhez. Ezért a félrevezető SETI helyett Tarter  javasolja a „search for technosignatures” vagy „search for signs of aliens” elnevezéseket, amelyek lényege, hogy az idegenek technikájának jelei után végezzük a kutatásokat.

   Magam részéről szeretnék két észrevételt tenni a javaslathoz. Egyrészt a legalább fél évszázada alkalmazott és használt, világszerte elterjedt SETI rövidítés megváltoztatása sokféle zavar forrása lehet, noha kétségtelen, hogy a lényeget illetően Jillnek igaza van. Nem ritkaság, hogy egy népszerű elnevezés vagy rövidítés fennmarad akkor is, amikor már tartalma átalakult. Például az UFO rövidítés ma már nem annyira azonosítatlan repülő objektumot takar, hanem a kozmoszból a Földre érkező „látogatót”. Ez tényleg félrevezető, lehet tiltakozni is ellene, de ennek ellenére a média világszerte használja, és a közvélemény elfogadja. Mi lenne, ha SETI helyett hirtelen elkezdenénk SFT-t írni és mondani? Szerintem ez is zavart okozna.

   Elég világos, hogy Jill miért éppen most állt elő ezzel a javaslattal. A SETI, illetve az élet keresésére koncentráló asztrobiológia jelenlegi helyzete súlyosan aszimmetrikus, financiálisan erőteljesen különbözik annak ellenére, hogy eszközeik és módszereik egyre jobban konvergálnak. A NASA például anyagilag erősen támogatja az idegen élet utáni kutatást, pontosabban az életre utaló jelek és jelenségek keresését (asztrobiológia), ugyanakkor egyetlen centet sem ad az idegen technikákra utaló jelek és jelenségek keresésére (SETI). Az említett konferencián el is hangzott, hogy a távoli csillagok esetében talán éppen az idegen technika jeleinek felfedezése vezethet el azon égitestek (exobolygók) kiszűrésére, ahol az élet jeleit keresni érdemes. Vagyis szerintem Jill Tarter a névváltoztatási javaslatával azt szeretné elérni, hogy a SETI program ( és ezen belül a SETI Institute) az asztrobiológia egyenrangú partnereként kapjon hasonló anyagi támogatást pénzhiánnyal küzdő kutatásainak folytatásához. A cél világos, a javaslat logikája támadhatatlan, de ennek ellenére kétlem, hogy sikerre fog vezetni.

 

                                                                                 Almár Iván

 

Egy szellemes mondat Nathalie Cabrolnak, a SETI Intézet Carl Sagan Központja igazgatójától:

„The surest sign that there is intelligent life elsewhere in the universe is that nobody has tried to contact us.” (Magyarul: Az a legbiztosabb jele annak, hogy máshol is található intelligens élet az univerzumban, hogy senki sem próbált meg kapcsolatba lépni velünk.)

 

 

 

Újabb anyagok!

 

Dr. Almár Iván: az okostelefonok univerzuma

 

Dr. Almár Iván:  A Clarke-pálya, mint technomarker

 

Dr. Hargitai Henrik beszámolója a SETI Institute workshopjáról

 

Más nevet a SETI-nek?

 

Egyes baktériumok az Antarktiszon a légkör nyomelemeiből is megélnek!

 

A Fermi paradoxon megoldásai -szkeptikus szemmel

 

Az IAA SETI Bizottság videokonferenciával kiegészített üléséről

 

SETI Klub beszélgetés hanganyag 1.

 

Az IAA SETI Bizottság első videokonferenciája

 

Egy szimulált ETI üzenet  megfejtése

 

Tabby csillaga újra aktivizálódott!

 

SETI javaslat 1

 

SETI javaslat 2

 

SETI javaslat 3