A gigantikus műlesiklás - hasonlat Stanislaw Lem: A katasztrófa-elv című esszéjéből

 

Stanislaw Lem: A Katasztrófa-elv (1983) Magyar nyelvű megjelenése - Stanislaw Lem: Az emberiség egy perce, Európa Könyvkiadó, 1988.  11-12. oldal.

…”Einstein, a kvantummechnika indeterminizmusának makacs ellenlábasa, egy ízben azt mondta, hogy: "Isten nem kockázik a világgal." Vagyis szerinte az atomi jelenségeket nem irányíthatja a véletlen.

Kiderült azonban, hogy Isten valójában mégiscsak kockázik a világgal, éspedig nemcsak az atomok szintjén, hanem ami az életet és ezen belül az értelmes lények kialakulását illeti, a galaktikák, csillagok és bolygók szintjén is.

Kiderült, hogy létünket részben "a megfelelő helyen és a kellő időben" bekövetkezett katasztrófáknak, részben pedig annak köszönhetjük, hogy máshol és máskor nem került sor ilyenekre. Mire mi világra jöttünk, csillagunk és bolygónk már a biogenezis és az evolúció számtalan tűfokán átjutott, ezért ezt a tízmilliárd évet, amely a protoszoláris gázfelhő kialakulása és a homo sapiens keletkezése között eltelt, akár gigantikus műlesikláshoz is hasonlíthatjuk, melynek során egyetlen kaput sem volt szabad kihagyni.

Ma már tudjuk, hogy temérdek ilyen "kapu" volt, és hogy a pálya egyszeri elhagyása is elég lett volna ahhoz, hogy mi most ne legyünk, de nem ismerjük e kapuk közt kanyargó pálya „szélességét", más szóval nem tudjuk, milyen valószínűsége volt annak, hogy "hibátlan futással" jussunk be az antropogenezis céljába. „ …

 

 

 

Újabb anyagok!

 

Dr. Almár Iván: az okostelefonok univerzuma

 

Dr. Almár Iván:  A Clarke-pálya, mint technomarker

 

Dr. Hargitai Henrik beszámolója a SETI Institute workshopjáról

 

Más nevet a SETI-nek?

 

Egyes baktériumok az Antarktiszon a légkör nyomelemeiből is megélnek!

 

A Fermi paradoxon megoldásai -szkeptikus szemmel

 

Az IAA SETI Bizottság videokonferenciával kiegészített üléséről

 

SETI Klub beszélgetés hanganyag 1.

 

Az IAA SETI Bizottság első videokonferenciája

 

Egy szimulált ETI üzenet  megfejtése

 

Tabby csillaga újra aktivizálódott!

 

SETI javaslat 1

 

SETI javaslat 2

 

SETI javaslat 3